Bassza meg a szar meló!

2010.09.06. 20:44

A felesleges rizsát hanyagolnám(jajj de rég jártam itt, ésatöbbi), fáradt is vagyok hozzá, meg több mint valószínű, hogy senki sem kíváncsi rá. Szóval a közepébe bele.

 

Szeretnék leírni pár gondolatot ami az előző fél órában futkorászott a limbikus rendszeremen. Nagyon fontos, hogy az ember olyasmin dolgozzon(akár hobbi szinten), amit szeret, szórakoztatja, mert rengeteget tud dobni a hangulatán. Valahogy elém került a Rokett Yump anyaga(illetőleg annak egy része), néhány régi chatlog - minigame versenyre készült, platform ugrabugra(nevéből nagyjából 56 IQ-val ki lehet sakkozni, hogy mi is lett volna a lényege.) Közben persze dolgozok, és valahogy előtört belőlem egy böszme vastag réteg hiányérzet. Nagyon élveztem azt a dög nagy hajtást amit akkor produkáltunk, tényleg mindenki foggal körömmel kűzdött azért, hogy sikerüljön leadni a cuccot a határidőre(végül nem jött össze, kibaszott sok probléma volt menet közben, amikkel előre nem igazán lehetett számolni - pl mobilnet lassítása amikor le kéne tölteni 2,5gb anyagot, 6 óra dekkolás baracskán defekt miatt, eonos poénkodás áramszünet formájában, etc -, de nem is ez a lényeg most.) Szóval baromira jó volt, ennek egyik feléért nyílván a társaság felelt, a másik fele pedig az volt, hogy végre olyan játékon dolgozhattam, amilyet mindig is szerettem volna csinálni(oda meg vissza vagyok a platform játékokért), és az az 1-1,5 hét amíg csináltunk minden percben hatalmas élmény volt(jó, a baracskás része nem volt akkora fun, de a többi odabaszott.)

Aztán letelt a határidő, mi meg nem lettünk kész - persze jött az oltás, hogy nagy pofa kicsi bré, aznap még fel is basztam magam rajta elég rendesen, de nem erre szeretnék kitérni -, szóval az idő lejárt, mi meg úgy voltunk vele, hogy befejezzük, kibővítjük, sokkal jobb lesz. Designeri szerepet töltöttem be a fejlesztésben egyébként, ezért is kezdődtek itt el a gondok a részemről. A csapat két jelentős tagja kigondolt egy irányt, ami nekem nem tetszett, és nem tudtam mit kezdeni a helyzettel, emiatt rengeteg vitánk volt, és néhány elég randa összeveszést is sikerült egészen profi módon kivitelezni, amit baromira bánok, mert akárhogy is nézem, az a rövid időszak volt a legfaszább fejlesztés amiben részem volt eddig(most megint olyasmin dolgozok szerencsére ami jó móka, egy platformer az is, de az eladhatóság miatt sajnos kell bele valami szokványosabb is - a match3 meg adott volt, elvégre az előző cuccom is az[halkan jegyzem meg, hogy a gmail is megbaszhatja magát, 2 hetet vártam a kurva válaszlevélre a kiadótól mire kiderült, hogy valami gebasz van és nem mennek el a leveleim] Szóval tök jó meg minden, de nem az igazi ez sem.)

Lényeg a lényeg, mindennél fontosabb, hogy az ember szeresse amit csinál, különben az egész nem ér egy kalap szart se, főleg ha szervezett bűnözésben gondolkozik, elbassza a többiek idejét is, ami nagyon nem pálya.

Most nem olvasom vissza amit írtam, embertelenül korán keltem és mindjárt bealszok, de úgy éreztem, hogy ha ezt nem írom le, félrecsúszik a karma és a világegyetem megbasz.

A bejegyzés trackback címe:

https://basszamega.blog.hu/api/trackback/id/tr572276075

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása